2011. augusztus 19., péntek

Nagymamám sült tojásos tésztája


Időről-időre bevillant ez az étel, egy kis túlzással gyerekkorom nagymamámnál töltött nyarai jutnak eszembe, mikor négy-öt unoka özönlötte el nagymamámék házát, és kezdődhetett az önfeledt játék: űrhajózás a padlásfeljárón, balettórák a folyosón. Nosztalgikus érzés fog el, ha ezekre gondolok, csakúgy, mikor ez a tészta jut eszembe. Tudtam, hogy nagyon egyszerű lehet, de azért én mégis ragaszkodtam volna az eredeti recepthez. Sajnos 90 éves nagymamám néha már a mi nevünkre sem emlékszik, így egyszer-kétszer rákérdeztem a receptre, de csak gyermeki csodálkozó arckifejezést kaptam válaszul. Ezen a hétvégén azonban történt valami. 1 évesem a vasárnapi családi ebédből csak az üres cérnametéltet volt hajlandó elfogyasztani (abból viszont 20 dkg-ot), és ekkor az esélytelenek nyugalmával újra rákérdeztem nagymamámnál a receptre, és csodák csodájára mondta, mondta és mondta, mintha épp tegnap készítette volna el. Külön öröm számomra, hogy felfedeztem szemében az örömöt, hogy egy miniatűr részecskét visszacsempészett a múljából a jelenbe.

Hozzávalók:    50 dkg cérnametélt
                      15 tojás
                      20 dkg sajt (lehet vegyesen füstölt is)
                      só

Kifőzöm a tésztát. A tojásokat felverem, sózom. Kivajazok egy kis tepsit, vagy jénait. Rétegezve teszem bele: tészta, sajt, tészta, sajt, tészta és végül sajt. ( A rétegek között ízlés szerint sózni is lehet). 200 fokra előmelegített sütőben pirosra sütöm, majd végül szép kockákra szeletelem.

2011. augusztus 11., csütörtök

Amerikai palacsinta juharsziruppal és eperlekvárral

Nagyon régen szerettem volna már kipróbálni ezt a típusú palacsintát, így egyik este elhatároztam, hogy reggel meglepem vele a gyerkőcöket. Elég idilli látvány lehettem pizsamában a konyhában reggel fél 8kor a habverővel a kezemben, de nincs mese, a gyerekeknek a reggel az nem 9 óra. (ó, régi szép lustálkodós idők!). De egyébként tényleg 10 perc az egész, és nagggyon finom lett a juharsziruppal átáztatva. Bár családom többi tagja maradt az eperlekvárnál, sőt, gyümölcsfóbiában szenvedő nagylányom a kakaónál (amerikai szentségtörés), de a lényegen semmi sem változtatott: felkerült a kedvenc reggelik (tízóraik és uzsonnák) közé.

A receptet Bonnienál találtam, ennél maradtam, csak dupláztam a mennyiséget. :-)

Hozzávalók:  24 dkg liszt
                     3 dl tej
                     2 késhegynyi sütőpor
                     4 tojás

A tojások fehérjét kemény habbá verjük, a többi hozzávalót is alaposan összadolgozzuk, majd óvatosan hozzáforgatjuk a habot. Teflonserpenyőben olaj nélkül szép aranybarnára sütjük mindkét oldalát.

2011. augusztus 1., hétfő

Ricottás bazsalikomos "bucik"




Ezt a péksütimet a medvehagymás bucijaim ihlették. Mivel a medvehagymaszezon igen rövid, ezért ki kellett találnom valami helyettesítő "zöldséget", ha nem akarok jövő áprilisig várni a következő medvehagyma levelekre. A bazsalikom lett a befutó a szereplőválogatásomon, és ezúttal nem házi tehéntúrót tettem bele, hanem ricottát, bőséges mennyiségben. Ez a mennyiség a medvehagymás verziónál kicsit puhábbá varázsolta a bucikat, de ez cseppet sem rontott az élvezeti értékén. Sőt...

Hozzávalók:   50 dkg liszt
                     50 dkg ricotta
                     3 dkg élesztő
                     1 dl tej
                     1 kk. cukor
                     0,5 dl olívaolaj
                     1 ek. tejföl
                     1 csokor bazsalikom
                     pirospaprika, só, bors
                    
Elkészítése ugyanúgy történik, mint bármely kelt tésztáé. Felfuttatom a cukros langyos tejben az élesztőt, majd összegyúrom a többi hozzávalóval. Kelesztés után kis bucikat formázok a tésztából és sütőpapíros (mostanában a szilikonra esküszöm) tepsiben szép pirosra sütöm.