Mézeskalács

Baklava

Van egy lista a fejemben, melyek azok a sütik, amiket meg szeretnék sütni. (bár olyan hosszú lett a lista, hogy ideje lenne papírra vetnem). Ezen lista élvonalbeli harcosa volt ez a keleti csemege, és mondhatom joggal tört az élre nálam. Semmi trükk, bár egy kicsit időigényes a rétegek letétele, de a végeredmény mindent feledtet. Olyan lett, amilyen lennie kell egy baklavának, nagyon mandulás, nagyon mézes, nagyon finom. Kerti sütögetésre vittem kb. 20 darabot, és osztatlan sikert aratott, üres maradt a tányér a buli végére, és már most azon agyalok, mikor süssem újra.

Hozzávalók:    18 db réteslap
                      45 dkg őrölt mandula
                      20 dkg cukor
                      25 dkg olvasztott vaj
                      3  tk. fahéj
 a sziruphoz:   30 dkg méz
                     1,2 dl víz
                     7,5 dkg cukor
                     1,5 ek. rózsavíz
                     3 ek. durvára vágott mandula a díszítéshez

Első körben összekeverem a mandulát a cukorral és a fahéjjal. Kivajazok egy 30x40 cm-es tepsit és kezdődhet a rétegezés. Óvatosan belehelyezem a réteslapot a tepsibe, megkenem vajjal, rá a következő réteslap, azt is megkenem vajjal, de ez a lap már mandulás tölteléket is kap. Így rétegezem tovább, minden második réteslapot szórom meg mandulával. A tepsiből lelógó részeket éles késsel levágom, majd apró kockára szelem a baklavát. 160 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt aranybarnára sütöm. Ezalatt elkészítem a szirupot, összeforralom a mézet a cukorral és a vízzel. A tűzről levéve belekeverem a rózsavizet, majd nyakonöntöm a kisült baklavát. Végül megszórom a durvára vágott mandulával.
                

Mézes-diós sertéskaraj

Szeretem ezt a Stahl receptet. Nemcsak az íze miatt, hanem gasztronómiai diadalmam jut róla eszembe. Ugyanis rántott húson és pörkölten felnőtt férjem kezdetben ódzkódott az általam bevezetni kívánt új ízvilágoktól. De nagyon durván ellenállt, kezdetben még a gomba is kulináris ritkaságszámba ment konyhánkban. Ez az étel pedig diós, édes, csípős egyben, fő összetevői alapján (pl. gyömbér "az mi?") biztosra mehettem volna, hogy egyedül kell elpusztítanom. De nem így történt: NAGYON ízlett neki (is), így pár éve visszatérő vendég vasárnapi asztalunkon.

Hozzávalók:

4 szelet csontos sertéskaraj 

5 deka vaj

1 marék dióbél

5 centis gyömbérdarab

1 gerezd fokhagyma

2 evőkanál méz

1 ½ deci tejszín

kevés olaj

só, bors, chili

A húsokat kiklopfolom, sózom, borsozom, majd az olajos serpenyőben kérget sütök mindkét oldalukra. Eztán mehet bele a vaj, közepes lángon készre sütöm őket. Már jöhet is a mártás. Száraz serpenyőben megpirítom a diót, majd mozsárban durvára töröm. A húsokat kiveszem a serpenyőből, beleöntöm a mézet, diót, a tejszínt, a  reszelt gyömbért, fokhagymát. (Az eredeti recept brandyt és friss chilipaprikát is ír). Ízesítem sóval, chilivel.