Gyömbéres csokis keksz

Húsvéti mandulás répatorta

Időszámításunk előtt (mikor még nem volt két örökmozgó gyerekem) már elkészítettem ezt a tortát, de ki emlékszik arra már? Arra viszont élénken emlékszem, hogy férjem (aki akkor még csak egyes számú férjjelölt volt) ellenállt a répa édességben való felhasználásának. Úgyhogy eldöntöttem, ezúttal nem hibázok, és rejtve maradnak a hozzávalók. Még azt is elterveztem, hogy ha megkérdezi, mitől narancssárga, narancshéjra fogom a színt. De erre nem került sor. Csak ette és ette, és mikor másodszor is megjegyezte, milyen finom, jöhetett a leleplezés: RÉPAtorta. Nem rázta meg túlságosan a hír, hiába: ami jó, az jó.

Mézes-diós sertéskaraj

Szeretem ezt a Stahl receptet. Nemcsak az íze miatt, hanem gasztronómiai diadalmam jut róla eszembe. Ugyanis rántott húson és pörkölten felnőtt férjem kezdetben ódzkódott az általam bevezetni kívánt új ízvilágoktól. De nagyon durván ellenállt, kezdetben még a gomba is kulináris ritkaságszámba ment konyhánkban. Ez az étel pedig diós, édes, csípős egyben, fő összetevői alapján (pl. gyömbér "az mi?") biztosra mehettem volna, hogy egyedül kell elpusztítanom. De nem így történt: NAGYON ízlett neki (is), így pár éve visszatérő vendég vasárnapi asztalunkon.

Hozzávalók:

4 szelet csontos sertéskaraj 

5 deka vaj

1 marék dióbél

5 centis gyömbérdarab

1 gerezd fokhagyma

2 evőkanál méz

1 ½ deci tejszín

kevés olaj

só, bors, chili

A húsokat kiklopfolom, sózom, borsozom, majd az olajos serpenyőben kérget sütök mindkét oldalukra. Eztán mehet bele a vaj, közepes lángon készre sütöm őket. Már jöhet is a mártás. Száraz serpenyőben megpirítom a diót, majd mozsárban durvára töröm. A húsokat kiveszem a serpenyőből, beleöntöm a mézet, diót, a tejszínt, a  reszelt gyömbért, fokhagymát. (Az eredeti recept brandyt és friss chilipaprikát is ír). Ízesítem sóval, chilivel.